Kazinczy Győr

1968 izgalmas éve volt Európa történelmének.

Forrongtak a fiatalok, diákmozgalmak indultak, és Keleten a szocializmus nyomását már egyre kevésbé volt képes elviselni a társadalom. Ebből a hangulatból az általános iskolát épp hogy befejező tizenévesek még semmit sem éreztek. A busz győri kajakosokkal hazafelé tartott valamelyik országos versenyről. Egy kereszteződésben sokáig álltunk. Furcsa zajok jöttek, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy tankok sora vonul az úton. Aztán otthon, éjszaka hasonló zajra ébredtem, a Bartók Béla úton a házunk előtt csikorogtak a lánctalpak. Az erkélyről minden félelem nélkül bámulta az ember a korábban csak filmekben látott harci járműveket.

És akkor ősszel kezdődött a középiskola első osztálya a Kazinczy Gimnáziumban. A történelmet egy roppant kellemes modorú, derűs tanár tanította. Laza eleganciával, dinamikusan lépett be a terembe, kellemes stílusa, humora élvezetessé tette az órát annak is, akit a matek érdekelt inkább. Óra végén csak furdalt a kíváncsiság bennünket, és rákérdeztünk a tankokra. Szelőczei Miklós tanár úr akkor egy pillanatra megállt, majd sóhajtott egyet, az asztalra dobta a naplót és odaült közénk a padsorba.

Talán akkor lettünk felnőttek, amikor komolyan vette az érdeklődést és felelősen válaszolt. Elmondta, hogy katonai megszállás történt a csehszlovákiai események miatt, hogy milyen kitörő örömmel és virágesővel fogadták a magyar tankokat a Felvidéken, mert azt hitték, felszabadítók. Aztán hogyan köpködtek, amikor kiderült, mögöttük jönnek a szovjetek, és csak azért küldték előre a mieinket, hogy ha lőnek, magyart lőjenek. Tőle hallottunk 1956-ról is először.

Osztálykiránduláson, valahol egy városban hatalmas hangulatban voltunk, énekeltünk, olyat is, amit a hivatalos énekórán nem tanultunk. És akkor csitítani kezdett bennünket. Mert október 23-a volt. Hátha félreértik. A döbbent, értetlen csend láttán elmesélte 1956 valódi történetét. Micsoda bátorság kellett akkor ahhoz, hogy ezt őszintén elmondja. Harminckét idegen diáknak, akik közül, ha egy is feljelenti, vagy a szüleinek elmeséli, és azok árulják el az igazgatónak, neki vége. De senkinek sem jutott eszébe bajt hozni a Szelőre, mindenki kedvenc tanárára. Aki valóban a történelmet tanította, az igazit. Szigorúan, igazságosan osztályozta a teljesítményt, de soha nem alázta meg azt, aki gyengébbnek bizonyult. És megtisztelte azzal a diákokat, hogy komolyan vette őket.

Az volt a titka, hogy szerette a tanítványait, szerette, amit tanított. És sosem volt képes félelemből, vagy számításból hazudni. Egy hiteles, nagy tudású, igaz embert veszített el a gimnázium, és a megye pedagógus társadalma, mert mint megyei szakfelügyelőt, mindenütt ismerték. Legenda volt. Szinte hihetetlen, hogy beteg lett, hiszen az utóbbi időben minden évben tartott találkozóinkon ugyanazzal a lendülettel, humorral és érdeklődéssel jelent meg, mint egykor az osztályteremben.

Ha nem volna a vírus, minden bizonnyal kicsi volna a Szent Imre templom, még a városrész is, hogy elférjenek a tisztelői az utolsó útján. De futótűzként adják tovább a tanítványok a hívást az interneten, pénteken az ország bármely pontján és a határokon túl is gyújtson gyertyát mindenki, aki szerette őt. És ne szomorkodjon senki.

Szent Ágoston szavaival búcsúzzunk tőle:

„A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden...

Pió Márta
egykori tanítványa

A felvételire jelentkezés lapjait eljuttathatják intézményünkbe postai úton, leadhatják a portán vagy elküldhetik emailben a felveteli@kazinczygyor.com címre. Az email beérkezését visszaigazoljuk.